2014. március 16., vasárnap

Tejszínes pulykaragu, uborkával

Minden családban van egy mentőötlet. Amit mindenki szeret, amihez mindig minden van, amit mindenki szájhúzás nélkül megeszik. Amit egyszerű elkészíteni. 

A favorit.

Nálunk a tejszínes pulyka. 

Bobbi szereti, a Húgomnak a kedvence, általában a betévedők, véletlenül erre járók sem utasítják vissza. 

Szentül hittem, hogy a receptet már régen megírtam. Pedig nem. Valószínűleg azt gondoltam, hogy ez már annyira egyszerű, hogy ciki lenne. 

A főtt tojásnál bonyolultabb....



Hozzávalók:
kb. 70 dkg pulykamell
1,5 dl tejszín
1 evőkanál mustár
10-12 db kisebb ecetes uborka
1 nagyobb fej hagyma
kevés olíva olaj
fekete bors, fehér bors, szerecsendió őrlemény


A húst megmosom, kockákra vagdalom. A hagymát jó apróra, az uborkát kis karikákra vágom.
A hagymát lassan, meleg olajon átpárolom. Rádobom az uborka karikákat, átforgatom. Ráteszem a húst, fehéredésig forgatom. Só, borsok, mustár, alapos átforgatás. A sóval óvatosan, a mustár miatt kevesebb is elég. A szerecsendiót egyben tartom, ilyenkor egy kicsi reszelőn reszelek belőle, közvetlenül a fazékba. Elég intenzív az íze, ezzel is óvatosan, szinte csak meg kell hinteni vele. Felöntöm vízzel. Annyival, hogy ellepje. Felforralom, leveszem takarékra, lefedem, főzöm egy fél órát, végül fedő nélkül, hogy a lé fogyjon. Végül felöntöm tejszínnel, azzal is megforralom.

Ennyi.

Tészta megy mellé. Amilyen éppen van.

Nem lehet ezt sem fél óra alatt készen tudni, de a tíz perces előkészítés után intézi magát. Ezért én is szeretem, nálam is favorit.

Sokan kérdezik, miért nincs kép Bobbiról. Amúgy van. Úgy gondolkodtam erről, hogy ez az anyja csinálmánya, nem biztos, hogy rajongná, ha telepakolgatnám a képeivel. 

Most kértem és kaptam engedélyt.




Vácrátót. Botanikus kert. Egyszer látni kell. Vagy többször. Semmi rendkívülire nem kell számítani. Pont ez a jó benne. Ha ott vagy, majd megérted. Kimentünk, hogy levegőzzünk. Nem mondanám, hogy itt van a szomszédunkban, át kell hozzá vergődni a városon, pesti oldal, és még valamennyi. Azt hiszem, az nem nyomós érv kamaszkorban, hogy kell egy kis levegő, és tulipánok. A váci csokizó közelsége már inkább érv. Ahol végül nem is voltunk. Ellenben az érdi Patakiban igen. Ez van. Igen, az a világ másik fele onnan nézve. Így jött ki. Kellenek az ilyen napok, és az ilyen hétvégék. Pont 48 órája vagyunk éppen összenőve. Igazi gyerekes hétvége lett belőle. Nincs munka, nincsenek gondok, nincs más és különmenés. Együtt vagyunk. Némi idő gyereknyúzás és anyanyúzás nélkül. Ritka kincs, egyre ritkábban adatik meg. Különben is, ahogy rohan az idő, ki tudja meddig akar Bobbi velem lenni így. Amikor "így" vagyunk, valójában semmit nem csinálunk. Üvöltve éneklünk ősrégi számokat az autóban a cd-vel, nézelődünk, beszélgetünk, minimum egyszer vinnyogó röhögőgörcsöt kapunk a nap folyamán. De ez kell. Minden életkorban, minden gyereknek jár. Hogy ismerjen. Hogy ismerjem. Ne csak felneveljem.


2014. március 14., péntek

Mandarinos kiborítós

Soha ne mond, hogy soha.



Az idén még annyit sem főztem, sütöttem össze, mint a blog indítása idején kis túlzással egy hét alatt. Se kedvem, se időm. 
Mikor este hazaérek, Bobbi nem is köszön, hanem bejelent. Belépek az ajtón, mire ő: "anyuka". Mindig felröhögök, de minimum vigyorgok, ahogy mondani tudja. Nem bírom a késő esti főzés miatt éjszakára bennragadó, átható ételszagot. Reggel pedig végre lehet jókat futni, az vonzóbb, mint meló előtt főzni. Ez az őszinte helyzetjelentés. Megbeszéltük, hogy most úgy lesz, hogy hétköznap közétkezünk. Hétvégén meg kitaláljuk. Sütés sincs. Elvitte a konyhai kreativitást a cica. Úgy volt, hogy soha többet fakanál és konyhai mérleg. Mivel ez nem az a blog, ahol lelkiproblémasírunkoldalakat, ezt most nem részletezem. (Igen pasiügy, igen lelki seb. Igen, nagyon mély döfés. Kiheverhetetlen és sajnálatos. Erről ennyit.) 



Itt most péntek este van. A fenti bekezdés még vasárnap született. Eddig jutottam, és a képek feliratozásáig. Aztán becsapódott egy némi tűzoltást kívánó téma, munkafrontról a nyugodtnak gondolt vasárnap estébe. Így a blogolás várt. Vagy máig, vagy sohanapig. Holnap kirándulunk Vácrátótra, vasárnap ezer-dolgom-van nap, jövő héttől már látom, hogy annyit fogok fogalmazni, írni, szövegezni, képet válogatni, hogy pont nem lesz indíttatás blogot bővíteni.

Vasárnap reggel arra eszméltem, hogy süteményekkel és a halott nagyapámmal álmodtam, anyám is ott volt, hálóingben. Sütievésről álmodni annyit tesz nálam, hogy közeleg a szénhidrát "sokk". A tartósan alacsony kalória bevitel és a reggeli futás kombináció okán. Mivel nem tervezem (megint) a csontra és bőrre fogyást, kellett valami édes, így hát feltörtem a plombát a sütőmön. A nagypapis álom ritka. Az mindig valami gyökeres változás előszele. Komolyan. Anyukámról dunsztom sincs, főleg hálóingben. 



Volt némi mandarinunk. A hálós kivitel. Enyhén megkeményedett külsővel. Kuka, süti? Süti. Eszembe jutott a neten látott recept. Itt van. Szokás szerint kicsit átalakítottam. 

Hozzávalók:
8 - 10 mandarin
5-10 dkg savanykás gyümölcs
1 alma
2 kanál barna cukor
2 dkg vaj


kb. 20 dkg liszt
10 dkg dió
1 cs. sütőpor
12 dkg vaj
5 kanál barna cukor
3 tojás
2 pohár/doboz natúr joghurt
3-4 evőkanál baracklevár

Az általam kinézett tepsi nagyobb, mint a receptben megadott, ezért az emelt mennyiség. A mandarint úgy kell meghámozni, kettévágni, hogy a fehér hártyától is megszabaduljon, de egyben maradjanak a gerezdek. Az állott is jó. Penészest már ne, kérlek. Az kuka. A diót ledaráltam. Ekkor rájöttem, hogy nincs joghurt. Mivel kizárt, hogy valaha még egyszer uncsi sütit süssünk, nem tartok alapban itthon natúr kivitelt. (Értsd: mostanság nem valószínű, szoros összefüggésben a lelki nyüszögéssel. Bobbi így hívja, mert már szerinte annyiszor készült.) Bobbi attól való félelmében, hogy elszabotálom a kilátásba helyezett sütizést, már húzta is a cipőt, szaladt a joghurtért. Azt hiszem, ez egy kamasztól kivételes teljesítmény. Mellesleg a sarki kiskoszosban csak danone volt. Azt nem veszünk. Olyat nem. Egyetlen terméküket sem. Fogyasztóilag tüntetek, nem mintha ettől sírnának. Újabb soha téma. Tényleg nem vesszük. De  n e m  v o l t  m ás. Láttam visszaérve a teljes kétségbeesést a gyerek arcán, így csak annyit mondtam: akkor most az egyszer, azt tesszük bele, ha már megvetted.



A tojásokat a vajjal és a cukorral alaposan össze kell keverni, bele a joghurtot, diót, lekvárt, a reszelt almát. Végül annyi lisztet, sütőporral, hogy ragacsos, de még kissé folyós masszánk legyen.

A tepsibe megy a sütőpapír, a sütőpapírt ki kell picit kenni vajjal. Vékonyan meghinteni a cukorral. Belepakolni a gyümölcsöt, rákanalazni a tésztát, elsimítani, majd 180 fokon 40 percig sütni. Nálunk meggy ment a mandarinok közé, a fagyasztóból. Végül ki kell venni, és azon mód kiborítani. Azt úgy célszerű, hogy rárakunk egy deszkát a tetejére, azzal együtt átfordítjuk.

Kissé savanykás a végtermék. Pont olyan, ami ad némi hasznos szénhidrátot, de nem émelyít el. Csomagoltunk pár szeletet, elvittük Hugiéknak. Futócuccban mentem. Sütött a nap. A Duna partján laknak, jó hosszú, egyenes, futásra tökéletes, gátra néző helyen, úttal, fákkal, levegővel, csenddel....