2011. április 15., péntek

Tavaszi epres, téli málnás, nyári szedres: a színes tiramisu



Az egyik legjobb dolog volt gyerekkoromban, a bokorról falni az epret. Alig vártuk, hogy megérjen, és letépkedjük, guggolva együk. Nem volt az a mennyiségű bokor, amit le ne pusztítottunk volna, mint a sáskák. Most is ezt tenném, ha lenne mód, remélem az idén sikerül időben feltérképezni valami jó kis szedd magad akciót. Guggolhatok újra a bokrok között, egyet a számba, egyet a kosárba teszegetve belőle. Már nem bírtam magammal, csak kikönyörögtem egy mini ládányit, pedig tudom, hogy az áprilisi import még nem az igazi, de ha kiírják az árusok, hogy EPER, én nem tudok uralkodni magamon. Ugyan a ládalakónk nem az a műanyag, télen árult rémség, amit  felénk egyszerűen tilos megenni, de nem is az az igazi zamatos fajta.  


Nálunk mindenki szereti annyira az epres tiramisut, hogy egyszer elég volt kérnem, ne falják fel az egész ládányit, úgy ahogy van. Cserébe megígértem, hogy másnapra felhasználom, így reggel hétkor már csináltam a desszertnek valót. Hogy az üzlet teljes legyen, Bobbi cserébe lemondott az aznapi második fogásról.  Hiába, gyors vagyok, meg minden, de leves, „második”, desszert, és még kenyér is….Na ez hétköznap reggel már sok(k) lett volna. 
Néhány éve ezt a desszertet nagyjából úgy csinálom, ahogy egyszer egy angol főzőcskézős műsorban láttam, és ahogy a már említett, újságból kitépett receptek egyike szerint kell. Nem is én lennék, ha nem alakítottam volna rajta, és most is fogok. Most jobban hasonlít a klasszikus olasz kávés édességre, ebben már nincs benne a fehér csoki, amit én se enni, se víz felett gőzölni nem szeretek.  Most írom így is, meg úgy is, aztán eldöntöd, hogyan csinálod. Ma sem leszek rövid, azt tőlem nem is várhatod. Na lássunk is hozzá, elsőként az epres álom.

Ami kell hozzá:
1 kg friss eper
kb. 20 dkg mascarpone
kb. 2,5 dl tejszín
4 tojás sárgája, hozzá 12 dkg porcukor vagy 12 dkg fehér csokoládé
2 citrom
1 dl limoncello likőr (ki lehet hagyni, de nem érdemes)
kb. 32 db tiramisu piskóta (babapiskóta)
3-4 evőkanál cukor, vagy ennek megfelelő cukornád szirup
1 csomag zselatin por (ha nagyon vizes az eper)
2-3 evőkanál kakaópor (nem nyuszis, sima) 


Első lépésként azt csinálom, aminek időközben ki kell hűlnie. Fogok egy kisebb edényt, belemérek 3 deci vizet, egy deci nádcukor szirupot, felfőzöm. Jó a kristálycukor is, ha most éppen az van. Lereszelem két alaposan megsikált citrom héját, és kinyomom a levet is. A felforrt édes vízbe teszem, öntöm, és még egyet forralok rajta. Ha van gyerek is, akinek nem adnál alkoholos desszertet, most öntsd hozzá a likőrt, forrald újra. Ha nincs kicsi gyerek, akkor várd meg, amíg langyos lesz, úgy tedd hozzá  Mellesleg el is hagyhatod, de megéri  belelocsolni. A krémbe ne tegyél, mert folyós lesz tőle. Amíg hűl, előkészítem az epret. Kiválogatok fél kilónyi kisebb szemet, turmixolni fogom. A másik, "szebbik" fele a kilónak lesz a köztes réteg, szépen felszeletelem, és félreteszem.  A krémbe való most kell, ha savanykás, egy kis porcukrot tegyél hozzá, én meglocsolom egy kevés cukorsziruppal.  Átteszem egy magasabb, literes, mixerhez jó műanyag kancsóba, és pépesítem. Vizes. Ezt úgy látod, hogy hagyod kicsit ülepedni, és szemmel láthatóan híg a felső harmad, akkor tenned kell ellene, különben folyni fog a végeredmény. Veszek egy nagyobb szűrőt, alá egy kisebb főzőedényt teszek, oda csurgatom a levet, a szűrőben felfogom az eper húsát. A leves részhez kézi habverővel hozzákeverek egy csomag zselatin port, egy kanál cukrot, és állandó keverés közben megforralom, majd újra egybekeverem a hússal. Most ennek is ki kell hűlni, teszem a mosogatóba, engedek köré hideg vizet, néha megkavarom, hogy nehogy csomósodjon.  Na most már előveszem a mascarponét. Nagyjából 18 deka kéne, nekem 26 van, belemegy. Ahány gyártó, annyi mennyiség, néhány deka ide, vagy oda, nem számít. Nagyon felhabosítom. Ez fontos, ne nagyold el, addig tartsd benne a robot karját, hogy ha felfordítanád a tálat, benne maradna a krém. Ugyan ezt teszem 2,5 dl tejszínnel is, ami lehet akár 3 deci is. Közben forralom a vizet a csoki gőzöléséhez, és rájövök, hogy nincs a szekrényben semennyi. Nem baj, úgy sem szeretem annyira, akkor most tojásos lesz. Tojás van. Nálam tojás mindig van, annak lennie kell ott, ahol rendszeresen sütnek és főznek. A nagy keverőtálba beleválasztok 4 sárgáját, és alaposan felverem ezt is, 4 evőkanál porcukorral. A fehérek mennek a mélyhűtőbe, később kiolvasztva fel lehet majd használni. Az elfelejtett fehérjéből készül  leolvasztás előtt a mandulás habcsók.  Ha szereted a fehér csokit, akkor olvassz fel gőz felett egy jó nagy táblát, a sárga helyett azt használd. Akkor nem kell a cukor sem, elég édes lesz nélküle is. Gőzölésről itt olvashatsz középtájt, de külön szólok, hogy még véletlenül se érjen a lobogó víz közvetlenül a csokis edényhez, mert megkásásodik. A habosra vert tojást, a mascarponét, a tejszínt és a turmixolt eprehúst most  finoman egy lapáttal összevegyítem. Ha neked csokid van, akkor langyosra hűtve azt csorgasd bele. Most már megvagy, kezdheted a rétegzést. 


Az én tálam egy ovális üvegtál, ha nincs, olyat keress, ami olyan magas, hogy 3 piskóta egymás felett elfér benne, és lesz hely a krémnek is, méretre olyan 35X25 centi legyen.Ha nincs, a magasságot körben  alufóliával meg lehet toldani. Rakhatod több edénybe is, én most is teszek egy kicsi műanyagba is, mert így viszi uzsonnára magával a húgom. Fogok egy piskótát, belemártom a cukros-citromos lébe, és hopp, már ki is kapom. Ne áztasd el, éppen csak forgass egyet rajta. Teszem a tál aljára, sorba. Ha kibéleltem a tál alját, rásimítom a mascarponés krém harmadát, rápakolgatom a félre tett eperszeletek harmadát, majd kezdem újra. 


A tetejére az eprek külső, domborúbb szeleteit rakosgatom.  Készen vagyok, természetesen esélyem sincs az üvegtetőt rárakni, úgyhogy ráhúzok egy fólia darabot, nem túl szorosan. Az epergömbök nem hagyják, hogy a fólia a krémhez tapadjon, így nem lesz nehéz levenni a takarót.  Hűtőbe teszem. A legjobb, ha egy éjszakát áll, de akármikor is készíted, legalább 5 órát érnie kell. Ne türelmetlenkedj, ezt be kell tartanod! Tálalás előtt, egy kicsi szűrő segédletével szórd meg a tetejét vastagon kakaóporral. Ne hűtsd azzal együtt, mert nagyon átnedvesedik. Ha szögletes edényt választottál, akkor szépen szeletelj belőle kockákat. Mii egy lapos szedőkanállal szoktuk kimérni, ahogy esik, úgy lesz jó alapon. Ahogy észrevettem, mindenki próbál úgy szedni, hogy a „szomszéd” adagból hozzácsenjen egy plusz eperdarabot. Na, ezért kell eleve két kiló eper, hogy azt külön, kicsit lecukrozva, mellérakod.  Ha annyira ízlik, mint nekünk, akkor télvíz idején, vagy a tomboló nyár közepén szederből, málnából is rakhatod. A vörös gyümölcsök fagyasztott állapotból olvasztva is kezelhetők, nem úgy, mint az eper, ami a jégből kivéve csak tejturmixnak jó.




1 megjegyzés: